A vírusok azonban minden lehetőséget megragadnak ahhoz, hogy számukra kedvező örökítőanyagot találjanak. A világ számára a koronavírus ezirányú törekvéséről az első figyelmeztető jel 2003-ban érkezett: megszületett a SARS (Severe Acute Respiratory Syndrome).

Ebben az évben tört ki a Távol-Keleten az első koronavírus-járvány, mely többek között Hongkongban, Szingapúrban, Vietnamban, Fülöp-szigeteken okozott megbetegedéseket. A behurcolás Kínából (Guangdog tartomány) történt, ahol a vírus már 2002 novemberében felütötte a fejét, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pedig nemhivatalos értesítést kapott arról, hogy az országban súlyos kimenetelű, influenza-szerű megbetegedéseket észlelnek, melyek halálozási aránya magas, és az egészségügyi dolgozók körében is szedi áldozatait. 2003 májusában jelent meg egy cikk, mely mai napig olvasható nálunk, mementójaként az akkori járványnak.

Hamar kiderült, hogy a vírus okozta gyulladás, az immunrendszer túlzott fellépése (az a bizonyos citokinvihar) súlyos, fatális légzési elégtelenséget okozhat. Észrevették azt is, hogy a gyermekeket elkerülik a komoly szövődmények, túlnyomórészt meg sem betegednek. Annak tulajdonították, hogy az immunrendszer – a gyermekkori banális meghűlésért felelős más koronavírusokra reagálva – esetükben olyan védelmet biztosíthat a SARS ellen, mely a felnőttekben az eltelt hosszú idő okán már nem érhető tetten.

A SARS-ra felfigyelt a világ, de nem eléggé. Szintén 2003 májusában jelent meg nálunk is az a hír, mely már a koronavírus genetikai kódjának meghatározásáról, a vakcinafejlesztés irányába tett lépésekről szólt. A WHO már ekkor úgy fogalmazott, hogy a SARS-vírus "minden más, eddig ismert emberi és állati vírustól különbözik." A statisztika szerint bizonyíthatóan valamivel több mint nyolcezer ember betegedett meg a világ huszonnégy országában, ebből nyolcszázan vesztették életüket.

Kínában a miniszterelnök súlyos büntetést helyezett kilátásba azok számára, akik eltitkolják atípusos tüdőgyulladásukat, "különös tekintettel arra, hogy a nép életét és biztonságát érintő ügyről van szó". A járvány a gazdasági életben is nyomot hagyott, világszerte megérezték az árfolyamok, Hongkongban másfél milliárd dolláros mentőcsomagot voltak kénytelenek összeállítani ahhoz, hogy a befektetések elmaradása miatt átlendülhessenek a nehézségeken.

Mindezek ellenére hiába hallatták a hangjukat azok, akik a riasztó halálozási arányra, a koronavírusban rejlő súlyos kockázatra próbálták felhívni a figyelmet. A döntéshozók eleresztették a fülük mellett, a WHO is lassan napirendre tért felette, a gyógyszergyárak pedig nem voltak hajlandóak tovább a vakcinafejlesztésbe invesztálni. Nehéz leírni, de ehhez nem volt elegendő beteg, sem áldozat.

2003-ban a koronavírus kopogott egyet a világ túlfelén, de igazán még nem akart, nem tudott bejönni. Már ezt a jól hallható kopogást is meg kellett volna azonban hallani, annál is inkább, mivel 2012-ben ugyanez a vírus már dörömbölt egyet a Közel-Keleten.

Ezt MERS-nek nevezték el (Middle-East Respiratory Syndrome). Összesen huszonhét országban jelent meg, nem korlátozódva a Közel-Keletre, de döntően Szaud-Arábiában (2012, 2018), valamint Dél-Koreában (2015), elszórtan másutt is regisztrálva.

Kevesebb beteg mellett a SARS-hoz képest összességében jóval magasabb, 30%-ot meghaladó halálozási arány jellemezte. Egyértelművé vált, hogy a koronavírus utat találhat állati gazdaszervezeteiből is az emberhez, egyesítve erőit genetikai szinten, fertőzőképessége, terjedése, szaporodása érdekében.

Mindkét koronavírus-járvány esetében elindultak a vakcina kifejlesztését célzó kutatások, szinte minden technológiai vonalon. Klinikai fázisban azonban már nem dolgoztak velük, túlnyomó többségük pedig az állatkísérletekig sem jutott el. Az ok egyszerű. Nem volt rá pénz. A gyógyszergyárak profitorientált vállalkozások, nem szándékoztak áldozni olyasvalamire, ami véleményük szerint már nem is létezik (SARS), vagy ami bolygónkon csupán elszórtan fordul elő (MERS).   

Egyes tudósok megpróbálták a figyelmet felhívni arra, hogy a koronavírus nem tűnt el, fenyegetést jelenthet a világra, akár időzített bombaként. Ezek a kutatók hiába érveltek, hiába kértek. A kormányzati döntéshozók egykedvűen továbblapoztak, a kutatóintézeteknek nem sikerült pénzt szerezniük, és a WHO is más területek felé fordult.

Kétségtelen tény, hogy egy több tízezer embert felölelő klinikai fázis megszervezéséhez és lebonyolításához rengeteg pénz szükséges, valamint a betegség, illetve a betegek megléte sem elhanyagolható szempont, utalva például a hatékonyság felmérésére. Ez azonban nem menti fel az érintetteket a nemtörődömség, a tudományos rövidlátás vádja alól.

Masszívan propagálni kellett volna az oltóanyag-fejlesztés szükségességét, egy-egy ún. koronavírus alapvakcina megalkotását, országokon, kontinenseken átívelő együttműködésben és finanszírozásban. Még klinikai fázis nélkül is jelentősen megkönnyítette volna a továbblépést, az oltások jelenlegi járvány elleni sokkal korábbi bevezetésének esélyével, megelőzve akár milliónyi ember halálát, számottevően csökkentve a súlyosan embert próbáló, gazdasági, munkaerőpiaci és egyéb negatív hatásokat. Nem történt meg, és amitől sokan tartottak, bekövetkezett: a koronavírus 2019 végén rárúgta az ajtót az emberiségre.

Globálisan tehát elbuktunk, de helyi szinteken sem sikerült meggyőzni a döntéshozókat arról, hogy egy világjárvány veszélye reális, tudományosan megalapozott. A pénzforrások elapadtak, a mégoly elkötelezett kutatók és intézeteik is – rajtuk kívül álló okból – kudarcot vallottak.

A szűklátókörűség miatt nem csupán egy kiterjedt világjárvánnyal fizetünk, hanem azzal is, hogy a vírus jelenleg kedvére tombol az emberben, és természetének megfelelően keresi azokat a genetikai változásokat, amelyek garantálhatják túlélését. Ne legyenek illúzióink, komoly esélye van annak, hogy olyan mutációk jelennek meg, melyek ellen nem, vagy nem elegendő mértékben fognak védeni a jelenlegi oltóanyagok.

A már köztünk lévő mutáns vírusokról, a vakcinák velük szembeni hatásosságáról jobbára feltételezéseket olvashatunk. Néhány mutáció esetében már sajnos nemcsak erről van szó, hatásosságuk megkérdőjelezhető. Nehéz azonban elképzelni, hogy lesz olyan gyártó, melynek képviselője kerek perec ki fogja jelenteni, hogy aktuális termékük nem feltétlenül biztosít védelmet egy adott koronavírus-változattal szemben.

Oltóanyagot senki nem szeretne kidobni, de különösen a gyógyszergyárak nem. Az influenza ellenieket sem szerették volna raktárjaikban romlani hagyni, így az egyébként ésszerű felvetés, hogy a koronavírus és influenzavírus okozta együttes megbetegedés – elsősorban az időseknél – hatványozottan súlyos kimenetelű lehet, biztosan nem volt ellenükre.

Futótűzként terjedt, és megsokszorozta az igényt az influenza elleni oltások beadására, miközben egy logikus, szintén ésszerű okfejtés mentén sok szakember vallotta, és vallja ma is, hogy a koronavírus-járvány kapcsán hozott intézkedések, a távolságtartás, a soha nem látott higiéniai tudatosság, valamint a maszkok széleskörű, kötelező használatának jóvoltából a influenza vírusa térdre kényszerül, és nem is valószínű, hogy fel fog állni. Ezt mutatják a jelenlegi számok is.

Térjünk vissza a koronavírus elleni vakcinákhoz. Ha esetleg mégis ki kell dobni egyiküket-másikukat, akkor – ahogy azt hallhattuk – a gyógyszergyárak akár hetek alatt át tudnak állni olyan oltóanyag gyártására, mely megfelelő immunválaszt biztosíthat. Ennek fényében is mellbevágó, hogy egy a korábbi években megvalósuló alapvakcina fejlesztésével mennyivel előrébb járnánk.

A járvány kitörése óta persze már semmi nem drága, ömlik a pénz az oltóanyagok fejlesztésébe és gyártásába. A mérleg másik serpenyőjében ugyanis irdatlan gazdasági veszteség terpeszkedik. Ha a politikusok visszafordíthatnák az idő kerekét, sorban állnának a kutatóknál azért, hogy finanszírozhassák oltóanyaggal kapcsolatos elképzeléseiket.

Késő bánat, a jövőre nézve értékes tanulság. Még egyszer nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy globális kockázatot jelentő kórokozók ellen az emberiség válasza, a hatékony felkészülés és védekezés – kizárva a rövid távú financiális érdektelenséget – ne cégek feletti átfogó, felelős nemzetközi együttműködésben valósuljon meg. Késlekedés, elvesztegetett idő nélkül.

Szerző:
Váli Béla Edgár